Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Cégregiszter | Alapítványok

KerekesSzabadság Alapítvány

7361 Kaposszekcső, Ifjúság u. 27.

SzeretLak – a biztonságos, önálló élet esélye

Az Alapítvány
2017-ben alakult, egy súlyosan halmozottan sérült gyermeket nevelő család kezdeményezésére.
Elsődlegesen azt a célt tűzték ki, hogy fenntartója legyen a 12 férőhelyes „SzereTLak” fogyatékos személyek támogatott lakhatásának.
Ez egy lakóotthon, ahol különböző fogyatékkal élő személy éli mindennapjait egy nagy családként, 24 órás ápoló-gondozói felügyelet mellett.
Távlati célja, a súlyosan halmozottan sérült gyermekeket nevelő családok segítése megfelelő emelők, speciális kerekesszékek beszerzésében.

Minden szülő gondoskodni szeretne gyermekéről. Amíg teheti, fogja a kezét, majd, amikor a gyermekből felnőtt lesz, elengedi, és nézi önálló lépéseit a világban. A fogyatékossággal élő fiatalok szülei is ugyan így éreznek. Gyermekeik azonban ritkán kapnak esélyt önálló életre, mert Magyarországon kevés az olyan kislétszámú lakóotthon, ahol saját korosztályukban, fiatalok között lelhetnek barátokra és otthonra, ha majd szüleik, hozzátartozóik idősek lesznek.

Tolna megyében, Kaposszekcső községben egy csendes utcában képzeljük el a boldog jövőt.

A 160 m2-es 3 szintes családi házban öt 2 személyes és két egyszemélyes szoba, tágas nappali és étkező-konyha, mozgássérültek számára kialakított fürdőszoba a parkosított udvar, kert, gyümölcsfák, az ott élők kényelmét szolgálja.

A Tolnatáj TV riportja az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

A településen belül nincsenek nagy távolságok, így a vegyesboltok, buszmegálló, templomok, faluház, orvosi rendelő, önkormányzat, iskolák, műfüves focipálya, tornaterem ott van a közelben. Dombóvárral és a szomszéd településsel – Csikóstőttőssel – kerékpárút összeköttetés is van, ez azért nagyon fontos, mert speciális kerékpárokon lehetőség lesz a közlekedésre. Igen, akár kerekesszékkel is!

A SzeretLak nevű lakóotthon megálmodója egy apuka, Teibert Csaba, aki elsősorban 25 éves fiát szeretné biztonságban tudni. Ezért úgy érezte, saját kezébe veszi a dolgok irányítását és ő hoz létre egy olyan otthont a fiának, ahol folyamatos ápoló-gondozói felügyelet mellett, méltó, élhető, igényes körülmények között élhet majd. Mivel civil szervezetként nem volt lehetőség pályázati forrást igénybe venni, a ház magánerőből épült, aprólékos odafigyeléssel a részletekre: akadálymentes környezet, mozgássérült rámpa, tágas fürdőszoba, több fajta betegemelő berendezés, energiatakarékos működés, stb. Minden szobában új bútorzat, emelhető ápolóágy, TV csatlakozási lehetőség van. Korszerű elektromos padlófűtést és a többi áramfogyasztó készüléket a tetőre felszerelt napelemes rendszer látja el energiával.

Az egész ház és környezete a lakók és az ápoló személyzet kényelmét szolgálja!

A SzereTLak 2018. decemberében kapott engedélyt a működésre és 2019. márciusában költöztek be az első lakók.

Korlátozott számban vannak még szabad helyek a házban!
„Olyan szülőtársakat keresünk, akik még életükben szeretnének gondoskodni fogyatékkal élő gyerekükről, hogy ők választhassák ki az otthont és ne automatikusan helyezze el az állam a fiatalt valahová az országban, ahol éppen akkor van egy szabad ágy.” (Teibert Csaba)
Átmeneti elhelyezést (1-2 hetes) biztosítunk azoknak a sérült fiataloknak, akiket családban nevelnek és a szülők szeretnének kikapcsolódni vagy egészségügyi problémáik miatt kórházi kezelésre, gondozásra szorulnak.

Érdeklődni, jelentkezni itt lehet: kapcsolat

Szolgáltatások, tevékenység, termékek

  • Támogatott lakhatás
  • Átmeneti elhelyezés
  • Fejlesztő foglalkoztató

kapcsolat

Térkép