Hírek
2013. Május 28. 15:13, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
A dombóvári rendőrség szétverésével fenyegetőzött egy férfi, elítélték

Tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt kedden, nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék egy gyulaji férfit, aki a dombóvári rendőrkapitányság szétverésével fenyegetőzött.
Hauszmanné Szőke Rita elmondta: a törvényszék kényszerítés kísérlete és zaklatás miatt mondta ki bűnösnek a vádlottat.
A vádirat szerint a 43 éves, Gyulajon közmunkásként alkalmazott férfi 2012 júliusában életveszélyesen megfenyegette a község polgármesterét, majd az ügyben indított eljárás során elővezették a dombóvári rendőrkapitányságra.
A vádlott 2012. októberben levélben azzal fenyegette meg a kapitányságot, hogy fejszével "lerombolja" az épület falait, és szétveri az ablakokat. A levelet azért írta, mert felháborítónak tartotta, hogy az elővezetés költségeinek megfizetésére kötelezték.
A Tolna Megyei Főügyészség terrorcselekménnyel való fenyegetéssel és zaklatással vádolta a férfit. A vád képviselője szerint a levélben leírtak a rendőrök testi épsége elleni támadás reális lehetőségét is magukba foglalták.
A kollégiumvezető elmondta: a bíróság úgy látta, a kilátásba helyezett magatartás nem személy elleni erőszakot, hanem a rendőrség megrongálására irányuló szándékot sejtetett.
Mint mondta, a törvényszék a vádlottnak előírta, hogy vesse magát alá pszichoterápiás kezelésnek.
Az ügyész a minősítés megváltoztatásáért és súlyosbításért fellebbezett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.
2025. Július 25. 11:12, péntek | Helyi
Régi jó barát a múzeumban
Dombóváron járva Dr. Novák Ferenc ny. újságíró, rádiós, jogász felkereste a Fekete István Múzeumot.