Városlista
2025. december 7, vasárnap - Ambrus

Hírek

2015. Július 23. 16:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A dombóvári tűzoltók voltak a megye legjobbjai

A dombóvári tűzoltók voltak a megye legjobbjai

A dombóvári hivatásos tűzoltók csapata végzett az első helyen a megyei tűzoltó szakmai vetélkedőn július 22-én, szerdán, Pakson.

A vetélkedőn a megye mindhárom hivatásos tűzoltósága indított egy-egy csapatot, valamint az Atomerőmű Létesítményi Tűzoltósága egy csapattal nevezett. A verseny egy elméleti tesztsor kitöltésével vette kezdetét, majd egy összetett gyakorlati feladatot kellett megoldaniuk a résztvevőknek.

A tesztlapon az irányítói, gépjárművezetői és a beosztott tűzoltói kategóriát érintő szakmai kérdések szerepeltek. A gyakorlati feladat három helyszínen zajlott, a laktanya udvarán, a városi művelődési központ parkolójában, illetve a strand előtti területen.

A mentési, önmentési feladat során a mászóház ablakából egy ember mentésén túl önmentést is végre kellett hajtania a csapatnak, természetesen légzőkészülékben. A mentés során az irányítónak folyamatosan jelentenie kell a végrehajtott feladatokat.

Az akadálypályán felállított kisház, traktorgumi, kisgerenda, vizes ballonok és kispalánk akadályokat minden csapattagnak le kellett küzdenie úgy, hogy az egyéni időket is mérték, hiszen ez képezte alapját az egyéni eredményeknek.

A gépkocsivezetőknek a tűzoltóautókkal egy rutinpályán is össze kellett mérniük tudásukat. Itt a szlalom pályát követően egy „kapubeállóba” kellett orral beparkolni úgy, hogy a beálló közepén található oszlopról a teniszlabda ne essen le. Ezt tolatva is meg kellett ismételniük a gépkocsivezetőknek. Tűzoltási feladatként alapvezetéket és sugarat kellett szerelniük a domb tetején lévő célba lövéshez, majd visszaszerelést követően műszaki mentési feladatként egy zártszelvény darabból kellett egy húszcentis részt levágni korongos gyorsdarabolóval. Itt az értékelésnél a szerelési szabályzat alkalmazása, a kisgép készenlétbe helyezése, valamint a levágott darab nagyságának pontossága számított.

A versenyen az egyéni és a csapateredményeket is értékelték. Az összesített eredmények figyelembe vételével a dombóváriak végeztek az első helyen, őket a paksi, majd a szekszárdi hivatásos tűzoltók követték a képzeletbeli dobogón. (Részletes eredmények itt.) A győzteseknek járó okleveleket és kupákat dr. Hábermayer Tamás tű. ezredes, igazgatóhelyettes adta át.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 07. 16:17, vasárnap | Helyi

Kiemelkedő részvétel a KPVK nyílt napjain – pedagógus-, agrár- és társadalomtudományi szakok a fókuszban

A KPVK idei nyílt napjai minden várakozást felülmúltak: a pedagógusképzési, agrár- és társadalomtudományi szakok iránt rendkívül élénk érdeklődést mutattak a leendő hallgatók,

2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi

Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!

2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.

2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi

Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!

Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!

2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi

Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!

Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon