Hírek
2024. November 06. 12:25, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Amerikai elnökválasztás - Donald Trump bejelentette győzelmét

Donald Trump előnye Wisconsinban immáron behozhatatlan Kamala Harris demokrata elnökjelölt számára, így az északi állam megnyerésével Donald Trump átlépte a 270 elektori szavazatot, azaz most már biztos, hogy ő lesz az elnök.
Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje helyi idő szerint szerda hajnalban a támogatói előtt tartott beszédében bejelentette, hogy ő lesz az Egyesült Államok 47. elnöke.
"Minden nap küzdeni fogok Önökért. Minden leheletemmel" - ígérte Trump hangsúlyozva, hogy újabb aranykor köszönt Amerikára.
Trumpot a színpadon állva felesége, Melania Trump, gyermekei, valamint vezető politikusai, köztük a kampány legfőbb tanácsadói, Susie Wiles és Chris LaCivita vették körül.
"Visszaszereztük a szenátus feletti irányítást. És úgy tűnik, a képviselőházban is vezetést szerzünk"
- jósolta kiemelve, hogy olyan politikai győzelem született, amelyet korábban senki sem látott.
Beszédében megfogadta, hogy addig nem pihen, amíg "erős, biztonságos és virágzó Amerikát" nem teremt.
Háláját fejezte ki az amerikai népnek, családjának, az alelnökjelöltjének, és választási győzelmén dolgozó stábjának is.
J. D. Vance alelnökjelölt az amerikai történelem legnagyobb politikai visszatérésének nevezte Trump győzelmét, és hozzáfűzte, hogy ezt gazdasági fellendülés fogja követni.
"Úgy tűnik, jó választás volt" - mondta Vance-ről Trump, ahogy visszavette a szót.
A beszédben a republikánus párti jelölt megemlékezett Elon Muskhoz fűződő jó viszonyáról "egy új csillagnak" és "az egyik legfontosabb embernek" nevezte, hosszasan méltatta a Musk SpaceX űrvállalatának látványos eredményeit, és felidézte, hogy a Helen hurrikán pusztítása után a milliárdos techmogul Starlink műholdrendszerével sikerült megoldani a kapcsolattartást. "Életeket mentett" - méltatta Muskot hozzáfűzve, hogy meg kell becsülni a zseniket, mert kevés van belőlük.
Leendő kormányára utalva Trump azt mondta, hogy a választáson független elnökjelöltként indult, Robert F. Kennedy Jr. segíthetne abban, hogy "Amerika újra egészséges legyen".
Trump "a keményen dolgozó amerikaiak millióinak" azt üzente, hogy meghálálja a bizalmukat, és gyors változást ígért. "Az amerikaiak visszakapják az ellenőrzést az ország felett"- mondta.
Az előtte álló legfontosabb feladatok között emelte ki az adósságok rendezését, az adók csökkentését, a határok biztosítását és a háborúk megállítását is.
"Rendbe fogjuk hozni a határainkat. Mindent rendbe fogunk hozni az országunkkal kapcsolatban"
- mondta.
"Én nem fogok háborúkat indítani. Meg fogom állítani a háborúkat" - hangsúlyozta.
A választási küzdelemben megosztott országra utalva kijelentette: "Ideje magunk mögött hagyni a megosztottságot. A siker egyesíteni tud minket".
"Nem okozok csalódást. Amerika jövője nagyobb, jobb, merészebb, gazdagabb, biztonságosabb és erősebb lesz, mint valaha" - zárta győzelmi beszédét Donald Trump .
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 28. 17:25, szerda | Külföld
Súlyosan megsebesített egy medve egy nőt Szlovéniában
Barnamedve támadt rá egy nőre, és súlyosan megsebesítette Szlovéniában, a fővárostól, Ljubljanától mintegy tíz kilométerre délkeletre fekvő Skofljica külvárosában, egy erdőszélen - közölte szerdán a ljubljanai rendőrség.
2025. Május 27. 07:57, kedd | Külföld
Rendőrség: nem terrorcselekmény történt Liverpoolban, 27 sérültet vittek kórházba
A rendőrség nem terrorcselekményként kezeli a Liverpool futballcsapatának hétfői esti bajnoki győzelmi parádéján történt incidenst. Az északnyugat-angliai nagyváros központjában autó hajtott az ünneplő tömegbe.
2025. Május 26. 08:58, hétfő | Külföld
Donald Trump július 9-ig elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett vám bevezetését
Donald Trump július 9-ig elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett vám bevezetését, miután telefonon beszélt az Európai Bizottság elnökével
2025. Május 25. 04:00, vasárnap | Külföld
Az emberek és a medvék együttéléséről világosítja fel a helyieket a lengyel tátrai nemzeti park
Az emberek és a medvék együttéléséről szóló előadássorozatot szerveznek a lengyel Tátra térségében élő, a vadállatok \"látogatásaival\" szembesülő lakosok számára - közölték a Tátrai Nemzeti Park (TPN) honlapján.