Hírek
2018. Június 28. 15:29, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Az önkormányzatnál is gyakorolnak a rendészeti szakos középiskolások

A három hetes szakmai gyakorlat során a tanulók aktívan kiveszik a részüket a gunarasfürdői üdülőtelepen a nyári idegenforgalmi szezon beköszöntével elindított bűnmegelőzési program megvalósításában.
Az Apáczai Csere János Szakközépiskola és Szakgimnázium 11. évfolyamos rendészeti osztályának diákjai már nemcsak a helyi rendőrkapitányságon és katasztrófavédelmi kirendeltségen teljesítik nyári szakmai gyakorlatukat, hanem a város önkormányzati hivatalánál is.
A fiatalok megismerkedhetnek az önkormányzat működésével és a városházi apparátus tevékenységével, a közterületek rendjét és tisztaságát szabályozó jogszabályokkal, valamint az azok betartásáért felelős köztisztviselők munkájával. A három hetes szakmai gyakorlat során a tanulók aktívan kiveszik a részüket a gunarasfürdői üdülőtelepen a nyári idegenforgalmi szezon beköszöntével elindított bűnmegelőzési program megvalósításában. Első lépésként a középiskolások olyan szórólapokat osztottak szét a strandolók között, melyek a rájuk leselkedő veszélyekre hívják fel a figyelmüket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 08:11, csütörtök | Helyi
Lebukott a kapospulai autótolvaj
Társa biztatására, brahiból kötötte el a 16 éves fiú Dombóvárról a Suzukit.
2025. Július 09. 08:39, szerda | Helyi
Sikeresen megszervezték idén is a Balaton kerülő retro kismotorozást
Az elmúlt hétvégén IX. alkalommal tartották meg a már szokásos, éves Balaton kerülő túrát többnyire Babettákkal és egyéb más kis retro mopedokkal.
2025. Július 07. 14:53, hétfő | Helyi
Súlyos sérüléses baleset történt Dombóváron
Július 4-én egy autós Dombóváron a Vörösmarty utcában a Pannónia út irányába közlekedett, amikor a kereszteződésben az autó vezetője nem adta meg az elsőbbséget és kihajtott a védett úton közlekedő kocsi elé.
2025. Július 04. 10:37, péntek | Helyi
Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást – tartós kánikula várható
Az Országos Tisztifőorvos a június 30-án (hétfő) 00 órától július 4-én (péntek) 24 óráig érvényben lévő országos másodfokú hőségriasztást július 7-én (hétfő) 24 óráig meghosszabbítja.