Hírek
2011. December 20. 19:54, kedd |
Helyi
Forrás: Vörös Viktória/József Attila ÁMK
Csíkból jött fiatalok betlehemeztek az újdombóvári iskolában
„A néphagyomány nem rab, hogy őrizni kelljen, nem beteg, hogy ápolni kelljen… Élni kell véle!” Ez a mottója Gábor Dénesnek és Hozó Leventének, a csíkszentkirályi Vadrózsa tánccsoport vezetőinek.
Az újdombóvári József Attila ÁMK-ban a csoport tagjai közül kikerülő fiatalok betlehemezését láthatták a tanulók és nevelőik. A népi hagyományt Gábor Dénes még a nagyanyjától tanulta.
A csíkszentkirályi csoport a Debrecenben megrendezett XXI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón vett részt, mely előtt Dombóvárra is ellátogattak egy helybeli ismerős család meghívására.
Előadásukat az iskola alsósai december 9-én, az első órában láthatták. A kicsik tátott szájjal nézték végig a mintegy húsz perces bemutatót. Voltak subás juhászok, angyalok, Mária és József. A gyerekek a szöveget kicsit nehezen érthették, hiszen az erdélyi fiatalok nagyon ízesen beszéltek, de a történetet felismerték, ami látszott az általuk később készített rajzokból is (egyiküket lásd hívóképünkön).
Az előadás után kisebb fogadáson vett részt a tizenegy szereplő és a csíkszentkirályi önkormányzat képviselője az iskola könyvtárában.
Vörös Viktória
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.