Hírek
2012. Január 27. 07:30, péntek |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Jöhet a vádemelés az időseket megtévesztő álrendőrök ellen

Tavaly hírt adtunk arról, hogy álrendőrök jutottak be idős emberekhez Dombóvár környékén is, majd pénzzel és értékekkel távoztak. A december elején elfogott tettesek ügyében most vádemelési javaslat született.
A rendőrség 2011. december 12-én adta hírül, hogy a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított bűnszövetségben, üzletszerűen nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt a három személy ellen, akik több alkalommal rendőrnek kiadva magukat bejutottak idős emberek otthonába, majd arra kérték a sértetteket, hogy mutassák meg az otthon tartott spórolt pénzük rejtekhelyét.
Az elkövetők 2011 második felétől kezdve az ország több pontján - több dombóvári helyszínen, Felcsúton, Bakonypölöskén, Pécsen, Győrben több helyszínen, illetve Sopronban - követték el a bűncselekményeket.
A Tolna megyei rendőrök december 6-án a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével egy győri lakásbetörés közben tetten érték a három gyanúsítottat, akiket december 9-én a nyomozási bíró előzetes letartóztatásba helyezett.
A három kaposvári gyanúsított többszörösen büntetett előéletűek, cselekményeiket büntetőeljárás hatálya alatt követték el. Nem rendőri egyenruhában követték el a bűncselekményeket. A sértetteknek egy igazolványt mutattak fel, amivel rendőri mivoltukat próbálták igazolni. A fenti bűncselekmények elkövetése során a pár ezer forinttól és ékszerektől az egymillió forint készpénzig vittek magukkal, miután az idős sértettek figyelmét elterelték.
Egy dombóvári gyanakvó idős ember éberségének köszönhető, hogy a házban működő kamerára hivatkozva sikerült távozásra bírnia az elkövetőek, így tőle nem tudtak elvinni semmilyen értéket.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást befejezte és január 25-én vádemelési javaslattal megküldte a Dombóvár Városi Ügyészségnek.
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság zöldszáma: 06-80/200-178
A telefontanú ingyenes száma 06-80/555-111
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 30. 08:38, péntek | Helyi
Második lett a dombóvári tűzoltók csapata a szakmai versenyen
Május 28-án, Szekszárdon rendezték meg a Tolna vármegyei tűzoltó szakmai versenyt, amelyen a vármegye tűzoltó-parancsnokságainak öt legjobb csapata mérte össze tudását az országos döntőbe jutásért.
2025. Május 29. 13:46, csütörtök | Helyi
Mozgás Receptre Dombóváron is
Dombóvár hivatalosan is csatlakozott a Mozgás Receptre elnevezésű országos programhoz.
2025. Május 28. 08:19, szerda | Helyi
Veretlenül bajnok a Dombóvári Futball Club
25 éve nem fordult elő Tolna vármegyében, hogy egy csapat veretlenül zárja a Megye I. osztály küzdelmeit.
2025. Május 27. 08:35, kedd | Helyi
Közgyűlést tartott a Fekete István Kulturális Egyesület
A dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület május 22-én megtartotta közgyűlését a Földi István Könyvtárban.