Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2023. Augusztus 28. 08:49, hétfő | Helyi

Kovács Adriána és Szabó Dorottya fekete övet szerzett

Kovács Adriána és Szabó Dorottya fekete övet szerzett

A Dombóvári Karatesuli 18 fővel vett részt augusztus 14-19. között a Shotokan Karate Liga központi edzőtáborában Velencén, ahol kb. 200 fő volt jelen.

A hat nap programját Shihan Juhász Ferenc a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke állította össze és irányította, de végig jelen volt az Edzői Bizottság vezetője, Shihan Kozma Erzsébet is.

A fárasztó, de jó hangulatú tréningeket követően, naponta az esti órákban, játékos sportvetélkedőkre került sor. Itt Szerencs és Hajdúszoboszló résztvevőivel közösen indított 34 fős csapatunk kiválóan szerepelt - számolt be a részletekről Szabó Csaba az egyesület vezetője.

Az esemény ezúttal is övvizsgával zárult, ahol Kovács Adriána és Szabó Dorottya volt érdekelt a dombóváriak részéről. Mindketten sikeresen bizonyítottak, így mostantól Ők is a feketeövesek táborába tartoznak.

A lányok egészen fiatalon kezdték a karate megismerését, Dorottya már tizenkettedik, Adriána pedig tizedik éve gyakorol és fejleszti tudását szorgalmasan. Az idén lettek 18 évesek, most jutottak el oda, hogy a sportolói pályafutásuk egy nagyon komoly mérföldkövén átlépjenek a fekete öv megszerzésével. Rengeteg munkára, izzadásra és kitartásra volt szükség mindehhez, de Ők sosem adták fel, így meg tudták csinálni, amihez szívből gratulálunk.

HAJRÁ DOMBÓVÁR!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 08:24, kedd | Helyi

Dombóvár egyik legnagyobb sportolójára emlékeztek

Buzánszky Jenő 99 évvel ezelőtt, 1925. május 4-én született Újdombóváron.

2024. Május 06. 08:15, hétfő | Helyi

Szivárvány Óvoda családi délután a klímavédelem jegyében

A Dombóvári Szivárvány Óvoda családi délutánt tartott a klímavédelem jegyében április 26-án.

2024. Május 02. 19:48, csütörtök | Helyi

Az Evangélikus Művészeti Iskolák II. Országos Találkozóját tartották Dombóváron

A Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében rendezték meg az Evangélikus Művészeti Iskolák II. Országos Találkozóját a Dombóvári Művelődési Házban.

2024. Május 01. 08:32, szerda | Helyi

Atlétikai diákolimpia zajlott a városi és a járási iskolák részvételével

A legjobbak a héten Szekszárdon képviselik Dombóvárt.