Városlista
2025. június 19, csütörtök - Gyárfás

Hírek

2022. Február 02. 16:00, szerda | Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár

Megtartották 2022 első képviselő-testületi ülését

Dombóvár Város Képviselő-testülete az idei évben először január 31-én ült össze.

Tizenhat napirendi pontot tárgyaltunk, többek között elfogadtuk azt a napirendi pontot, mely a város úthálózatának fejlesztésére irányul – kezdte beszámolóját Pintér Szilárd polgármester. A tervek szerint 102 millió forintot fogunk fordítani meglévő szilárdburkolatú utak felújítására, melyből a hosszú évek óta tervezett Tűzlepke sor, a Radnóti utca egy szakasza, a Mikes Kelemen utca, a Dőry Hugó utca és a Dombó Pál utca egy szakaszának az aszfaltozása valósulhat meg még ez év első felében. Sajnos a maximálisan igényelhető támogatás összege csak 40 millió forint, melyhez önerőként 62 millió forintot biztosít Dombóvár Város Önkormányzata, hogy a tervezett beruházások megvalósulhassanak.

Arról is döntöttek, hogy kiírásra kerülnek a civil és sporttámogatás tárgyában a pályázatok. A tavalyi évhez hasonlóan a dombóvári civil szervezetek részére 5 millió forintos keret áll a rendelkezésre, a sportszervezetek működésére, utánpótlás-nevelésére a tavalyi évben megemelt 40 milliós keretet biztosít a költségvetésből Dombóvár Város Önkormányzata. A támogatási javaslatot a 2021-ben megalakult Civil Szövetség és Sportszövetség elnöksége teszi meg a beadott pályázatok alapján. A pályázati kiírást és nyomtatványokat a város honlapjáról tudják letölteni.

Továbbiakban döntöttünk a 2022. évi rendezvényekről, elfogadtuk az erre vonatkozó előterjesztést. Az idei év a régi idők slágereiről fog szólni – hívta fel a figyelmet Dombóvár város első számú vezetője, mely zenei választék kedvelt minden generáció körében egyaránt. A Neoton együttes a város napján, április 1-jén lép fel a Művelődési Ház előtt, április 29-én Rockmajális, majd másnap Civil Majálisra várjuk az érdeklődőket, a helyszín ebben az esetben a vásártér lesz. Szőlőhegyen július 23-án Anna-naphoz kapcsolódóan az R-GO együttes fellépésével szeretnénk emlékezetessé tenni a napot. Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án a Szent László Parkban az EDDA koncertjére várjuk az érdeklődőket. Újdombóváron a hagyományos Őszi Fesztiválon a 3+2 Együttes szórakoztatja majd a részvevőket. Az egész évre vonatkozó rendezvénynaptár szintén a város honlapján tekinthető meg.

Dombóvár Város Képviselő-testülete

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 19. 08:00, csütörtök | Helyi

Múzeumok Éjszakája Dombóváron

13 helyszínen 2025. június 21-én (szombat) 17:00 - 23:00.

2025. Június 18. 10:42, szerda | Helyi

A BestByte Dombóvár legújabb ajánlata

Lehűtöttük az árakat!

2025. Június 17. 07:00, kedd | Helyi

Dombóvári sikerek a Tolna Vármegyei Értékek Napján

A Tolna Vármegyei Értékek Napja Dombóvár számára is elismeréseket hozott.

2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi

Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása

Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.