Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2011. Augusztus 28. 14:29, vasárnap | Helyi
Forrás: ENyÜBS

Naponta négy bűncselekmény történt a kistérségben

Naponta négy bűncselekmény történt a kistérségben

Az Egységes Nyomozó Hatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENyÜBS) alapján a Dombóvári Rendőrkapitányság illetékességi területén több mint 1.500 tavalyi esetet minősítettek a hatóságok bűncselekménynek.

A regisztrált bűncselekmények 100.000 lakosra jutó száma 2010-ben a dombóvári kapitányság illetékességi területén 4.578,8 volt. A statisztikai kistérséggel egybeeső terület közel harmincháromezer-háromszáz lakosából tehát átlag minden huszonkettedikre jutott egy-egy bűncselekmény tavaly.

Visszatekintve az elmúlt két évre kiderül, hogy a 2009-es adat lényegesen kedvezőbb volt: 3.650,2 bűncselekmény jutott 100.000 lakosra. 2008-ban pedig a helyzet (4.621,9) eléggé hasonlított a tavalyihoz.

Ha körülnézünk a megyében, a régióban és az országban, azt látjuk, hogy lakosságarányosan viszonylag sok bűncselekményt követtek el 2010-ben a dombóvári kistérségben. Tolnában - ahol a megyei adat 4.253,4 volt - ebből a szempontból csak a szekszárdi kistérség (5.627,6) előzi meg a dombóvárit. A további helyzet a megye kistérségeiben: tamási 4.165,0, bonyhádi 2.652,0, paksi 2.939,5.

Somogyban négy kistérség és a megye tavalyi adatai is lényegesen rosszabbak voltak, mint a dombóvári rendőrkapitányság illetékességi területéé (kaposvári: 5.575,5, siófoki: 10.863,2, marcali: 7.525,8, fonyódi: 7.266,7, megyei: 6.760,3). Baranyában viszont mind a megyei adat, mind a kistérségiek kedvezőbben alakultak a dombóvári kapitányságénál (pécsi: 4.419,2, siklósi: 4.447,8, komlói: 3.163,3, szigetvári: 2.996,6, megyei: 3.914,8).

A dombóvári kistérség bűnügyi helyzete egyébként a Budapesttel együtt tekintett országos állapotoknál (4.462,1) is némileg rosszabbul festett 2010-ben, és ez még inkább igaz, ha a fővárost nem számítjuk bele az ország területébe (4.052,9).

Magyarország bűnözési és bűnüldözési adatairól bővebben itt olvashat >>>

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 08:24, kedd | Helyi

Dombóvár egyik legnagyobb sportolójára emlékeztek

Buzánszky Jenő 99 évvel ezelőtt, 1925. május 4-én született Újdombóváron.

2024. Május 06. 08:15, hétfő | Helyi

Szivárvány Óvoda családi délután a klímavédelem jegyében

A Dombóvári Szivárvány Óvoda családi délutánt tartott a klímavédelem jegyében április 26-án.

2024. Május 02. 19:48, csütörtök | Helyi

Az Evangélikus Művészeti Iskolák II. Országos Találkozóját tartották Dombóváron

A Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében rendezték meg az Evangélikus Művészeti Iskolák II. Országos Találkozóját a Dombóvári Művelődési Házban.

2024. Május 01. 08:32, szerda | Helyi

Atlétikai diákolimpia zajlott a városi és a járási iskolák részvételével

A legjobbak a héten Szekszárdon képviselik Dombóvárt.