Városlista
2024. június 18, kedd - Levente

Hírek

2014. November 10. 09:05, hétfő | Helyi
Forrás: József Attila Általános Iskola

Német szépkiejtési és mese- és prózamondó verseny eredmények a József Attila Iskolából

Német szépkiejtési és mese- és prózamondó verseny eredmények a József Attila Iskolából

Városi és megyei döntőn születtek szép eredmények.

Német szépkiejtési verseny megyei döntő- Bonyhád

2014. október 11-én került megrendezésre Bonyhádon a Petőfi Sándor Gimnázium által meghirdetett német szépkiejtési verseny megyei döntőjére. A verseny két fordulóban zajlott, az elsőben a tanulók egy szabadon választott szöveget olvastak, majd a korcsoport legjobb öt tanulója került a döntőbe. Itt egy kötelező szöveg felolvasása után választotta ki a zsűri az első három helyezettet.
A dombóvári József Attila Általános Iskolát hat tanuló képviselte. Az ötödik- hatodik évfolyamosok versenyében, Elmauer Gréta 6. c. osztályos tanuló döntőbe került, ahol második helyezést ért el (felkészítő: Bauer Attiláné).

Mese- és prózamondó verseny

2014. november 6-án, a Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola által szervezett Mese- és prózamondó versenyen sikeresen szerepeltek a Dombóvári József Attila Általános Iskola tanulói.

Eredmények:
2-3. évfolyam: I.hely – Ignácz András 2. b
III.hely – Juhász Barnabás 3. c

4–5.évfolyam: I.hely –Takács Zoé 5. a

Felkészítőik: Monostori Istvánné (2.b), Kalocsáné Király Mária (3.c),
Bischof Katalin (5.a)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 17. 08:22, hétfő | Helyi

Sorra szegte a szabályokat egy 45 éves dombóvári sofőr Kaposváron

Egy férfi kisebb ámokfutást rendezett június 10-én délután Kaposvár belvárosában. A 45 éves dombóvári lakost a bíróság korábban már eltiltotta a vezetéstől, ennek ellenére ült mégis volán mögé.

2024. Június 14. 09:07, péntek | Helyi

Változik a dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyári szünetben

Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2024. június 17-től szeptember 10-ig.

2024. Június 14. 09:03, péntek | Helyi

Több baleset is történt Tolnában az esős időben

A napokban több olyan baleset is történt Tolnában, ahol a sofőr az esős időben nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességet.

2024. Június 12. 14:13, szerda | Helyi

Újabb elismerés a dombóvári Rozsusa-Bau Kft-nek

Dávid Roland, a Rozsusa-Bau Kft. ügyvezetője nyilatkozott az idei év történéseiről: