Hírek
2023. December 07. 16:24, csütörtök | Helyi
Országos sporttörténeti versenynek adott otthont Dombóvár

Második alkalommal került megrendezésre a Buzánszky Jenő Országos Sporttörténeti Verseny Dr. Szenyéri Zoltán igazgató ötlete és szervezése alapján.
Kiemelten támogatta a verseny megszervezését Dombóvár Város Önkormányzata Pintér Szilárd polgármester, és a Tamási Tankerület Csike Tamás igazgató jóvoltából.
A rendezvény díszvendége volt ifj. Buzánszky Jenő, a zsűri elnöki székében Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára foglalt helyet.
A megmérettetésre 12 intézményből összesen 27 versenyző ékezett, akik rengeteg munkát és energiát fektettek a felkészülésbe. A labdarúgással kapcsolatos feladatok mellett más sportágakhoz kötődő kérdések is feltűntek, így a résztvevőknek igen széles körű ismeretekkel kellett rendelkezniük.
Az egyéni verseny írásbeli tesztfeladatát követően szóbeli döntőre került sor, majd a négy legjobb helyen végzett tanuló közül a győzelmet végül Földvári-Nemes Zsigmond, a PTE GYÁIG Deák Ferenc Általános Iskolája diákja szerezte meg.
Második helyen a Kispesti Eötvös József Általános Iskola tanulója, Farkas István végzett, a bronzérmet pedig a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium diákja, Szőcs Patrik 11.n osztályos tanuló vette át.
A gimnázium másik diákja, Ruppert Dominik 10.n osztályos tanuló, hajszál híján csúszott le a dobogóról, így a 4. helyet érte el.
A csapatversenyben az első helyet a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium együttese szerezte meg, második helyen a Monori József Attila Gimnázium tanulói végeztek, a bronzérmes pedig a PTE GYÁIG Deák Ferenc Általános Iskolájának együttese lett. Díjazásában részesült a Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium csapata, akik a 4. helyet érték el.
Gratulálunk a résztvevőknek, a gimnázium tanulóinak és felkészítőjüknek, Dr. Szenyéri Zoltán igazgatónak!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 23. 15:32, péntek | Helyi
Fekete István történetei a gyerekek szemével
A Fekete István Kulturális Egyesület és a Földi István Könyvtárral közösen megtartotta a 25. „Fekete István és én” című rajzpályázatának eredményhirdetését.
2025. Május 23. 11:29, péntek | Helyi
A Tolna vármegyei rendőrök néhány nap alatt öt sofőrt is őrizetbe vettek
A dombóvári rendőrök egy délután alatt két engedély nélküli vezetőt is őrizetbe vettek. Egyikük súlyosan ittas is volt, amikor megállították Kaposszekcsőn.
2025. Május 22. 15:49, csütörtök | Helyi
Adomány a Fekete István Múzeum részére
Bókai László dombóvári vadász május 17-én újabb adománnyal kereste fel a Fekete István Múzeumot.
2025. Május 22. 08:05, csütörtök | Helyi
Idén is megnyílnak a tűzoltó szertárkapuk
Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák kapui a látogatók előtt a hónap utolsó vasárnapján, május 25-én.