Hírek
2019. Július 15. 08:27, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Szépen gondozottak a város zöldterületei
Több mint 300 település önkormányzata között a dombóvári idén is benevezett a „Virágos Magyarország” Környezetszépítő Versenybe, amit huszonhatodszor hirdetett meg a Magyar Turisztikai Ügynökség.
1994-ben az Országos Idegenforgalmi Hivatal, a Belügyminisztérium és különböző szakmai szervezetek rendezték meg az első hazai országos virágosítási, környezetszépítési és -védelmi megmérettetést, melynek az a célja, hogy minél több hazai városban és faluban alakítsanak ki kulturált és vonzó településképet, erősítsék a környezettudatos gondolkodást és szemléletet, valamint őrizzék meg és gyarapítsák a természeti kincseket, illetve az építészeti örökséget.
Július 10-én látogatott Dombóvárra a zsűri, hogy szemrevételezze az önkormányzat gondozásában lévő közterületeket. Szabotin Gábor kalauzolta körbe a kéttagú bizottságot, mely a belvárost, a Szigeterdőt és Gunarast kereste fel.
- A település nagy zöldfelületekkel rendelkezik, amik szépen gondozottak - emelte ki Vajthó Ferenc kertész. - Ha a közeljövőben sikerül végrehajtani azokat a terveket, amik ma még csak az asztalon léteznek, akkor Dombóvár egy gyönyörű terekkel rendelkező városa lesz hazánknak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 19. 08:00, csütörtök | Helyi
Múzeumok Éjszakája Dombóváron
13 helyszínen 2025. június 21-én (szombat) 17:00 - 23:00.
2025. Június 17. 07:00, kedd | Helyi
Dombóvári sikerek a Tolna Vármegyei Értékek Napján
A Tolna Vármegyei Értékek Napja Dombóvár számára is elismeréseket hozott.
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.