Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2019. Szeptember 12. 17:06, csütörtök | Sport
Forrás: mti

Tizenötezer indulót várnak jövőre a 14. Ultrabalatonon

Tizenötezer indulót várnak jövőre a 14. Ultrabalatonon

Tizenötezer indulója lesz jövőre a 14. alkalommal sorra kerülő NN Ultrabalaton elnevezésű Balaton-kerülő tömegsportrendezvénynek, amelyen egyéniben és váltóban, futva vagy kerékpározva teljesíthető a 221 kilométeres táv.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Zelcsényi Miklós versenyigazgató bejelentette, hogy miután az idén májusban megrendezett Ultrabalaton után a 13 ezer résztvevő 5,2 tonna szemetet "termelt", úgy döntöttek, hogy 2020-ban zöld szemléletű rendezvényt szerveznek.

"Az első napon a már hagyományossá vált tésztapartinkon csak újrahasznosított, illetve papírból készült evőeszközöket és tányérokat adunk a vendégeknek, a rajtcsomagokba ezentúl nem helyezünk el szórólapokat, nyomtatott műsorfüzetet pedig nem fogunk gyártani, de a résztvevők számára minden információ elérhető lesz online, illetve a fejlesztés alatt álló mobiltelefonos applikációnkon" - mondta Zelcsényi Miklós. Hozzátette, hogy a tavalyi szemétmennyiséget legalább a felére, de inkább a harmadára szeretnék csökkenteni.

A versenyigazgató hangsúlyozta, hogy a nagy európai futóversenyek közül az Ultrabalaton lesz az első ilyen, zöld szemléletű, környezettudatos esemény. Bemutatta azt az újrahasznosítható, úgynevezett trail-poharat is, amely a 2020-as rendezvényen váltja az eddigi műanyag poharakat. Kiemelte, hogy a frissítőpontokon felgyülemlett műanyagpalackokat szelektíven gyűjtik és adják majd le, hogy újrahasznosítható alapanyaggá váljanak.

"Ezekkel az intézkedésekkel az a célunk, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után" - tette hozzá.

Sárfalvi Péter, az Emmi sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy az ilyen és ehhez hasonló sportrendezvényekre azért van nagy szükség, mert fontos minél több embert rávenni a rendszeres testmozgásra.

"Magyarországon 2010 előtt 5 százalék volt a rendszeresen sportolók aránya, ez ma már 12-14 százalékra kúszott fel, de a távlati cél az, hogy ez 20 százalékra emelkedjen" - jelentette ki a helyettes államtitkár.

Sztanó Imre, a névadó szponzor NN Biztosító vezérigazgatója arról számolt be, hogy a cég világszerte 60 futóversenyt támogat, de ezek között is különleges helyet foglal el az Ultrabalaton, amelynek lényege csak akkor érthető meg igazán, ha valaki elindul rajta.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 2007-ben még csak 200 indulója volt az Ultrabalatonnak, és amíg 2016-ban 54 nap alatt vált teltházassá a rendezvény, úgy tavaly az indulók mindössze 22 perc alatt tették teljessé a nevezési listát.

A 2020-as Ultrabalatont május 14-étől 17-éig rendezik meg. A 221 kilométeres távú viadal mezőnye Balatonfüredről rajtol majd, és a Balatont megkerülve oda is tér vissza. Az eseménnyel kapcsolatos információk megtekinthetők az ultrabalaton.hu weboldalon.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport

Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz

Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.

2025. Június 21. 08:47, szombat | Sport

Grobnikban is dobogón a Kermor Motorsport pilótái

A dobogó összes fokán álltak a pilóták, a Grobniki autósport katlanban.

2025. Június 19. 07:28, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Örmény vagy montenegrói ellenfele lesz a Ferencvárosnak

Az örmény Noah FC vagy a montenegrói Buducnost Podgorica ellen kezdi meg a szereplést a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában.

2025. Június 18. 07:11, szerda | Sport

Vívó Eb - Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.